Váratlan fordulat

Sziasztok kedves olvasóim! Rettenetes sok-sok várakozás után, de megérkezett az új részt, sajnálom, hogy ennyit késtem, de a fránya iskola elveszi az összes időmet, és kedvemet az írástól. :(

Minden esetre nagyon örültem, a feliratkozóknak, és a kommeteknek, valamint annak is, hogy ennyire vártátok az új részt! A másik pedig a harmadik helyezés a blogversenyen, őszintén...? Megvagyok elégedve, mert egyáltalán nem számítottam rá, hogy egyáltalán dobogós lehetek, szóval mindent köszönök, és jó olvasást! :)   

Meg kéne tanulnom, hogy be kell húzni a függönyöket, még időben! Lassacskán sikerült feltápászkodnom az ágyból, beletúrtam a hajamba, hogy egy kicsit emberibb módon álljon a fejemen, majd felpattantam és a fürdő felé indultam. A tegnapi ruhámban aludtam el, ami kicsit kényelmetlennek bizonyult az éjszaka folyamán. A fürdőbe érve magamra zártam az ajtót, majd lassacskán elkezdtem lehámozni magamról a ruháimat, amit sietősen a szennyes kosárba hajigáltam. A zuhanykabinba léptem, majd megengedtem a vízsugarat és elkezdtem a fürdést. Élveztem ahogy a forró víz végig folyik a testemen, de az idő hiány miatt muszáj volt lassan kiléptem a kabinból, és megtörölközni.

Egy újabb szerdai nap az egyetemen. Ma nem Harryvel megyek, neki később kezdődnek az órái, viszont együtt jövünk haza. Szóval nyugodtan tudok elkészülni, és ráadásul időbe elindulni! Gyorsan felöltöztem, magamra kaptam a kabátomat és már indultam is. Gyorsan kapkodtam a lábamat a megállóig. Mikor odaértem, szemeimet végig futattam a menetrenden, két perc késéssel meg is érkezett a busz. Felpattantam a járműre, azután pedig az egyetem megállójánál le is szálltam. Szuper, pont időben! Beléptem az ajtón, majd a termem felé vettem az utam. Határozott mozdulattal tártam ki az ajtót, de a lendületem hamar alább is hagyott, ahogy megpillantottam őt. Szívem egy ütemet kihagyott, nem tudtam eldönteni, hogy látni akartam- e őt, vagy sem.

Leültem a helyemre, a tanár bejött, és az óra elkezdődött. Viszonylag hamar eltelt az idő, igyekeztem odafigyelni a jegyzeteimre, de figyelmem gyakran elterelődött, a fiúra, aki unott képpel bámult maga elé, miközben néha egy- egy gyors pillantást vetett felém, de amikor a tekintetünk találkozott hamar elkapta tekintetét. Az óra gyorsan telt, már épp indultam volna, amikor valaki megérintette a vállamat. 

Meglepetten fordultam hátra. Igazából a meglepettség, csak színjáték volt, igenis számítottam rá, valamiféle megérzés.

- Szia. - motyogtam egykedvűen. Nem akartam, hogy lássa az érdeklődést, ezért türelmetlenül dobbantottam párat a lábammal.

-Szia! - mosolygott rám, remélve, hogy gesztusa viszonzást nyer majd, de hiába. Csak rezzenéstelen arccal figyeltem őt. Látva a reakcióm, idegesen végig húzta tenyerét a tarkóján.

Pár percig a földet kémlelte, majd megszólalt.

- Meg kell mutatnom valamit. - a hangja elszánt volt. Megragadta a kezem és magával húzott. Egyáltalán nem zavartatta magát, talán azért van, mert cseppet sem érdekli ki, mit gondol róla, csak ösztönösen cselekszik, nem is gondol a következményekre, vagy a reakciókra. Figyeltem, ahogy keze átkulcsolta a csuklómat, nem tudtam nem mosolyogni a helyzeten, nem gondolkodtam, tetszett, amit csinál, hirtelen nem is érdekelt mi is történt tegnap. Izgatottnak tűnt, bár én is az voltam, vajon mit akar nekem mutatni?

Sikerült kihúznia az utcára, körül nézett, szeme megakadt egy piros motoron. A csuklómat egyre erősebben szorította, fogalmam sem volt róla, hogy motorozik. Akaratom ellenére is megláthattam a járgányt közelebbről, hiszen már mellette álltunk. Mindig is irtóztam az ilyesmiktől.

- Ez a tiéd? - utaltam a motorra.

- Nem, éppen most készülök ellopni. Szóval hamar az enyém lesz. - mosolygott miközben a zsebében matatott a kulcs után.

- Ne szórakozz velem! - forgattam meg a szemem, kezemet pedig keresztbe fontam magam előtt. - Mégis miért jársz busszal, ha itt van neked ez? - szegeztem a mutatóujjam a járműre, miközben értetlen képet vágtam.

- Sokat kérdezel, egyébként nem a legjobb emlékek fűznek hozzá... szóval nem nagyon szeretek ráülni, ez csak egy kivételes alkalom, egy kivételes esetre. - mondta és féloldalas mosolyra húzta száját. 

Az a tekintet, amivel képes zavarba hozni, megint elém tárult.

- Tessék, ezt vedd fel! - nyomott a kezembe egy bukósisakot.

- Én erre nem szállok fel! - kezdtem bele a tiltakozásba, mire rögtön elcsitított.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj, óvatos leszek. - nézett mélyen a szemembe, valamiért azzal a hangsúllyal sikerült elhitetnie, hogy tényleg nem lesz gond. Kicsit felelőtlen dolog megbízni benne, de adtam neki egy esélyt. Mi történhet?

Fejemre felhúzta a sisakot, majd alul bekapcsolta. Intett egyet, hogy felülhetek. Lábamat átlendítettem, majd elhelyezkedtem rajta. Ő is ráült, majd elfordítva a kulcsot, a motor beindult, Louis gázt adott neki, majd nem soká gyorsan száguldoztunk az utcákon. Hajamba bele- bele kapott a szél, kabátomat átjárta a hűs szellő. Fogalmam sem volt, hogy hová megyünk, csak élveztem, hogy ilyen közel lehetek hozzá, amikor gyorsan ment szorosabban kapaszkodtam belé, illatát belélegeztem és szorongattam a kabátja alját. Félelmem egy pillanat alatt elszállt, olyan érzés volt, mintha repültem volna, egyik kezemet a magasba emeltem, és éreztem ahogy az ujjaim között átáramló szelet.

Egyre messzebb, és messzebb kerültünk a várostól, az égboltról kezdett eltűnni a Nap, sötétedett. Igazából nem érdekelt, remekül szórakoztam és nem hagytam okot a jó kedvem elrontására. A város fényei lassan eltűntek, elértünk egy kisebb útszakaszra, ami szinte teljesen járatlan volt, az utat sűrű átláthatatlan erdő vette körül, gyönyörű volt! Hihetetlen, hogy a városunk mellett ez mind végig itt volt, és még csak most figyeltem fel rá igazán!

Az út viszonylag kacskaringósnak bizonyult, ugyanis egy hegytető felé haladtunk fel, néha jobbra, máskor pedig balra húzta a kormányt Louis.

A hegy tetején egy kis tisztást pillantottam meg, Louis leparkolt egy fa mellé, majd mindketten leszálltunk a motorról és a bukósisakokat a kormányra akasztottuk. Időközben teljesen besötétedett,

- Gyere. – mondta mosolyogva, és megfogta a kezem. Tenyere olyan hideg volt, hogy azt hittem vérkeringése sincs! Kicsit elvigyorodtam, vágytam rá, becsaptam magamat, hiszen mindvégig azt hajtogattam, hogy gyűlölöm őt, de ez a kis gesztusa hihetetlen sok érzést váltott ki belőlem, az érintésétől libabőrős lettem.

A kezemet szorongatva vezetett el a hegy széléhez. Lélegzetelállító látvány tárult elém, a városunk éjszakai panorámája, gyönyörű fények csillogtak Doncasterben. A számat kicsit eltátottam, de amint észhez kaptam rögtön bezártam. Számat mosolyra húztam, és figyeltem a tájat.

Hirtelen éreztem, hogy a keze végig csúszik az oldalamon, majd megállapodik a csípőmön, kihúztam magam az érzés hatására. Szívem heves zakatolásba kezdett, fejét a vállamon pihentette és érzéki, forró csókot nyomott arra az érzékeny pontra, ahol az állam és a nyakam találkozik, beleremegtem.

Szégyenlősen vezettem fel rá a tekintetem. Az íriszei csillogtak. Mondhatom azt, hogy már maga a fiú jobban érdekelt, mint az egész kilátás.

Kicsit összerezzentem, ahogy a hideg végig futott rajtam, karomat két kezemmel dörzsölni kezdtem, és szorosabbra húztam a rajtam lévő kabátot, fogaim vacogni kezdtek, nagyon fáztam, hiszen csak egy vékonyka pulóver van rajtam. Amint Louis észrevette, hogy ajkaim szinte remegnek a hideg miatt, kabátját szétcipzárazta, majd az széttárta, és hagyta, hogy bebújjak mellé. Kabátját átvette a cigarettafüst tipikus szaga, már kezdem megszokni, egyáltalán nem zavart, sőt, megszerettem rá emlékeztet és a hibáira amivel együtt teljes embert alkot, nem lehet megváltoztatni, nem is akarom, beleszerettem. 

Hirtelen egy esőcsepp landolt az orrom hegyén, majd egyre több, pillanatok múlva hatalmas zuhatag kerekedett abból az egy esőcseppből.

Eszeveszett gyorsasággal kezdtünk rohanni a motorhoz Louisal, rutinosan felhúztam a sisakot a fejemre, és már ültünk is fel a motorra, mind ezt egy szó nélkül hagyva az egészet. Elindultunk, az esőcseppek neki- neki csapódtak a bukósisakom plexijének, mindenem átázott a hideg ruhák neki tapadtak a testemnek, mire csak még jobban fázni kezdtem, hangos nevetésbe kezdtem, úgy éreztem magam, mint aki teljesen megőrült, talán Louis hatása, talán az esőre fogható, de nagyon is élveztem a nap minden percét. Hihetetlen, hogy ezek akkor történnek, amikor már elszállt minden reményem, egy pillanat alatt képes fordulni a kocka, és észre sem veszed.