Menekülni hiábavaló

Sziasztok Kedveskéim! Bocsássatok, meg nekem, hogy egy napot csúsztam, de most végre megérkezett aaz új rész. Remélem mindenkinek elnyeri, majd a tetszését... Nagyon köszönöm a díjakat, hamarosan kirakom a másodikat is. ;) Kérlek iratkozzatok fel, a rendszeres olvasóim közé, vagy kommizzatok a részek alá, mindig nagyon jól esik olvasni a sok- sok biztatást tőletek. Jó olvasást! :)

Egy újabb hétfő, a fejem hasogat a fáradság, és a kimerültség miatt.

 Harry szorosan mellettem aludt, egész éjjel rám mászott, alig tudtam aludni miatta, kicsi ez az ágy kettőnknek!

Figyeltem a rózsaszín ajkait, a kócos haját, ahogy a szemébe lóg, és a levegővételeknél fel-leemelkedő mellkasát. Megnyugtató érzést volt, hogy itt van mellettem és vigyáz rám, egy fajta biztonságérzetet adott nekem.

- Anna… ne bámul, így nem tudok aludni. – nyöszörögte. Megmertem volna esküdni, hogy még alszik! Még is honnan tudta, hogy figyelem? Tekintetem gyorsan elkaptam róla, és elmosolyodtam.

- Bocsi. – mondtam tömören, és a hajtincsem végével kezdtem játszani. Harry kinyitotta még álmos szemeit, és engem kémlelt.

- Te se engem akkor! –háborodtam fel, és próbáltam letuszkolni az ágyról, kisebb sikerrel… sőt a végén én kerültem a földre. Hangos nevetésbe törtünk ki mindketten, de amúgy is igazságtalan volt, hiszen ő az erősebb és esélyt se hagyott nekem, gyengébbnek nyerni! Gyilkos pillantásokat vetettem a testvérem felé, majd feltápászkodtam a padlóról, és lassan a mosdó felé kezdtem csoszogni. Elővettem egy tiszta törölközőt, és magamra zártam az ajtót. Lassan kezdtem lehámozni magamról a ruháimat, és a szennyes közé hajítottam. Miután lekerült rólam az összes ruhám a zuhanykabinba léptem, és megengedtem a forró vizet. A reggeli zuhany tud a legtöbb erőt adni egy hétfő reggelen. Élveztem, ahogy a forróság átjárja a testem összes porcikáját, imádom ezt az érzést.

Sajnos a fürdésemből kizökkentett a tudat, hogy készülődnöm kell hiszem nem soká indulunk Harryvel órára. Nagy nehezen rávettem magam, hogy jöjjek ki a vízsugár alól.
A hirtelen hideg miatt megborzongtam, fáztam ezért magamra csavartam a töröközőt, és elindultam a szekrényemhez kiválasztani a mai kollekciót. Hosszas válogatás után, szemem megakadt egy feliratos felsőn. Magam elé tartottam és méregetni kezdtem magam a tükörben. Megbizonyosodtam róla, hogy megfelelő, ezért levettem a vállfáról és felvettem. A szokásos fekete csőnadrágommal társítottam. Kis igazítgatás után, már el is készültem a ruhaválasztással.
A tesóm még mindig az ágyamban fetrengett, kénytelen voltam noszogatni, mert, ha nem készül el, el fogunk késni miatta!
- Harold Edward Styles! El fogunk késni miattad, ha nem készülsz! - húztam le róla a takarót, amit egy ideges morgásszerűvel reagált le. A párna alá dugta a fejét, jelezve, hogy hagyjam békén.
- Komolyan. – mondtam újra, hogy nyomatékosítsam.
Sikerült rávennem, hogy kezdjen készülődni, felállt és átbattyogott a saját szobájába készülődni.
A sminkes ládámért mentem, majd az asztalra helyeztem, és kinyitottam. Különböző színű festékek, és kisebb- nagyobb ecseteket tartalmazott. Megragadtam a fekete szemceruzát és erősen kikontúroztam a szemem, nálam ennyit jelent egy sminkelés, nem nagyon használok mást. Lecsuktam a kis láda fedelét, majd visszahelyeztem a polc tetejére. Gyorsan kifésültem a hajam, majd az előszobába szaladtam, és felhúztam a cipőmet. 
Harry még nem volt kész, sejtettem, hogy nem készül el idejében, ez olyan jellemző rá…
Idegesen kopogtatni kezdtem az ajtóján.
- Harry! Siess már, két perced van!
Amíg ő még készülődött, a meleg ruháimért nyúltam. Egy kötött fekete sapkát húztam a fejemre, és a nyakam köré sálat csavartam, végül felvettem a kabátomat, utálok fázni, inkább rétegesen öltözködök, mint lengébben.  
Harry feltépte az ajtaja kilincsét, még a nadrágját csatolta, miközben a cipőjéért nyúlt.
Mosolyogva figyeltem, ahogy szerencsétlenkedik, jó esett volna azt mondani, hogy “ én megmondtam “, de azt hiszem így is eléggé ideges, de csak magának köszönheti, ha hamarabb felkel minden rendben lett volna.
Miután felvette szokásos barna bokacsizmáját, a fogason lévő bőrkabátjáért nyúlt, gyorsan belebújt, és már zárta is a bejárati ajtót.
Sietősen kapkodtuk a lábunkat a buszmegállóig, szinte kehetlen tartani a tempót Harryvel, de minden erőmmel azon voltam, hogy le ne maradjak. Mikor megérkeztünk a megállóba, egy pillanatnyi időse volt rá, hogy kifújjuk magunkat, ugyan is pont elkaptuk a buszt.
- Ezt többet nem játszod el Styles. – mondtam lihegve, majd ledobtam magam az egyik üres helyre, és az ablakon kifelé pásztáztam a tájat. A jármű jobbra- balra döcögött a kátyúkkal teli úton, az emberek botladoztak a mozgó buszon, minden szokásos volt. Harryvel felálltunk a helyünkről, és az ajtóig sétáltunk, erősen kapaszkodtam az egyik széknek a táblájába, majd vártam, hogy nyitódjon az ajtó és leszállhassunk. A sofőr a hirtelen taposott a fékre, mire egy kisebb súlyt éreztem meg a lábon, valaki rálépett. Ránéztem a láb tulajdonosára.
- Ne haragudj aranyoskám. – mondta egy idős néni. Szemén megjelentek a nevetőráncok, és kedvesen mosolygott felém.
- Nem történt semmi. – ráztam meg a fejem mosolyogva, majd leszálltunk a buszról Harryvel.
Ismét kezdődött a rohanás. Gyorsan átfutottunk a túl oldalra, az egyetem ajtaja lépésekre volt tőlünk, ami megkönnyebbülés volt felőlem. Harry feltépte a kilincset és berohant, még épp időben sikerült megérkeznünk. Elköszöntük egymástól, majd a folyóson én jobbra, Harry pedig balra ment. Egyedül mentem végig a keskeny folyósón, majd megálltam a terem ajtaja előtt. Megmarkoltam a kilincset. Hirtelen eszembe jutott ő, szándékosan próbáltam nem rágondolni, elterelni a figyelmem róla, de többet nem mehet tovább így. Hirtelen nyitottam ki az ajtót, hogy egy perc gondolkozásnyi időm se legyen. Beléptem a terembe, lehajtott fejjel mentem fel a leghátsó sorig. Nem mertem ránézni, nem láthat gyengének. Leültem a székemre, és vártam az óra kezdést. Igyekeztem teljesen más irányba figyelni, mint ahol Louis ül. Vágytam rá, hogy hozzám szóljon, úgy tett, mintha én lennék a hibás. Az várja, hogy én lépjek helyette? A büszkeségem nem engedi, inkább várok.
Pár perc késéssel belépett a tanár is, köszöntött minket, és rögtön elkezdte az órát. Nem tudtam figyelni, folyamatosan elterelődött a figyelmem, képtelen voltam a koncentrációra. Csak üveges tekintettel figyeltem a fehér falat, bámultam magam elé.
Gondolkoztam, hogy mi lett volna, ha…. Kár, hogy ott van az a volna szócska, lehet, hogy teljesen máshogy alakult volta minden. Néha visszapörgetném az időt, és kijavítanám a hibákat, sok mindent másképp csinálnék.
Mi lett volna, ha hagyom Louisnak, hogy megcsókoljon? Mi történt volna, ha elmondom Harrynek kié a cigarettás doboz valójában? Könnyebb lett volna?
Sose tudom meg, hibába gondolkozok rajta, lehetetlen visszacsinálni. Az idő egyre gyorsabb, az óra csak ketyeg felettem megállíthatatlanul. Tekintetem az órára vezettem a mutató gyorsan járt körbe. Már nem kell sokáig itt maradnom, ezzel a mondattal nyugtatgatom magam. Egy perccel se maradnék tovább a szükségesnél.
Az óra gyorsan eltelt, ahogy a tanár kimondta az utolsó szavát felkaptam a táskámat és elindultam. Én hagytam el elsőnek a termet, a folyósón haladtam a kijárat felé, határozott és gyors léptekkel mentem előre. A hátam mögött hangos és lépteket hallottam meg, csak remélni tudom, hogy nem ő az. Fokoztam a tempómat és igyekeztem még gyorsabban menetelni, a követőm már szinte futott utánam. Egyre közelebb, és közelebb jött hozzám.
Egy erős szorítást éreztem meg a csuklómon, könyörtelenül húzott magához. Egyértelművé vált bennem, hogy ő az. Louis. Erősen a falnak tolt, és menekülési útvonalat se hagyva két kezét a testem mellé helyezte.
- Nekem még is mi bajod?! – kérdezte ingerülten. Sikerült megijesztenie, folyamatosan kereste a szemkontaktust, kínos érzés volt, nem akartam szembe nézni vele. Minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak erős szorításából, erőszakos volt, és határozott. Az egész folyosó belezengett hangos szavaiba. A próbálkozásom hiába való volt…