2013. október 18., péntek

Mi van veled Anna?


Sziasztok! :) Ahogy látjátok is megérkezett az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket! Aminek örültem, hogy a mutató újabb ezrest ugrott feljebb, immáron 2000 lett a megtekintések száma, nagyon köszönöm ezt nektek. :) Jó olvasást, a teljesen új részhez, ha tetszett iratkozz fel, vagy kommentálj nekem alul, minden kritikát szívesen fogadok! :)   


A sírás fojtogatott a gyűlölettől, amit iránta éreztem. Miért hiszem, hogy a kezdetektől fogva utáltam? Miért tette ezt, ha ő is akart az csókot? Miért van ennyi bizonytalanság bennem? Nem tudom őt hová rakni, szeretem őt, vagy sem? Nincsenek érzelmeim, teljesen semleges vagyok, nem tudom őt szeretni, de utálni se. Megőrjít a titokzatossága, tudatosan kínoz engem.  A mögöttem lévő ajtó mögül beszűrődő hangokból, azt a következtetést vontam le, hogy Harry haza ért, ezért a lehető legnagyobb gyorsasággal rohantam be a szobámba, nem akartam, hogy így lásson, nem akartam a kérdéseit. Beérve a szobámba rögtön az ágyra kuporodtam, és a fiókos szekrényben kotortam egy zsebkendő után. Kihúztam egyet a csomagból, majd az arcomon le-lecsorduló könnyeket kezdtem felitatni vele. Közben az bejárati ajtó kattanását hallottam, ahogy Harry kinyitotta, majd belépett rajta. 

- Anna, haza jöttem! – kiabált az ajtón keresztül.
Megszólaljak- e vagy sem? Hosszas tétovázás után, kicsit megköszörültem a torkom, majd megszólaltam.
- Oké, szia. – próbáltam kipréselni a torkomon lévő gombócon át, ezt a rövidke mondatot, még ez is megerőltető volt számomra. A mellettem díszelgő plüss mackót ragadtam meg, és beletemettem az arcomat a puha szőrmébe. 
Egészen megnyugtatott az érzés, olyan volt számomra, mint egy ölelés.   Szorongattam a puhaságot, de a nyugtalanító tény, hogy egyszer ki kell, menjek innen zavart. Csak a holnapi napon zakatolt az agyam, újra látnom kell őt, elkerülhetetlen. A legjobb lenne most felszívódni a földszínéről. A legrosszabb benne, hogy nincs kinek elmondanom, magamat emésztem, el kell, mondjam, valakinek különben tényleg megörülök. Az előbb szorongatott mackót újra a kezembe vettem és, mint egy elmeháborodott elkezdtem panaszkodni neki. Nem tudom mi ütött belém, de éreztem, hogy folyamatosan megnyugszok. Jó esett elmondani legalább, is kimondani a véleményem róla.
- Mit, kéne tennem? – néztem a játéra. Hatalmas gomb szemei rám meredtek, úgy nézett rám, mintha ő is azt mondaná, hogy teljesen megőrültem, és igaza volt. Utálom a magányt, szükségem van valakire.
Feltápászkodtam az ágyról, majd lassú biztos léptekkel a fürdőig meneteltem. Illetve csak mentem volna.
- Anna! – hallottam meg Harry ideges hangját a hátam mögött, mire megtorpantam, és felé fordultam. Igyekeztem a hajamba temetni az arcomat, a szemeim biztosan duzzadtak és pirosak a sírástól. Nem néztem a szemébe, végig a földet kémleltem.
- Ez meg mi?! – dobta le elém valamit. Jobban szemügyre véve láttam, hogy Louis cigarettás doboza az.
Harry a mellkasán összefont karral várta a magyarázkodást. Ebből sehogy sem jövök ki jól, vagy megtudja, a Louisos ügyet, vagy elvállalom, hogy az enyém. Mennyi bajt tud okozni az a kicsiny doboz!
- Nézz rám, hozzád beszélek! – mondta újra ingerülten, és felemelte a fejem az államnál fogva. Igyekeztem a lehető leggyorsabban elkapni az arcom róla, majd hátat fordítottam és befutottam a mosdóba, magamra zárva az ajtót. Összekuporodtam a földön és pár másodperc elteltével Harry ideges dübörgését hallottam meg.
- Anna gyere ki! – dörömbölt tovább.
- Harry húsz éves vagyok!!! Azt csinálok, amit akarok! Értsd meg végre, hogy nem vagyok kis gyerek, tudok vigyázni magamra! – igen, kimondtam, amit ki kellett. Ő csak a testvérem, nem hozhat helyettem döntéseket. Pár percig csönd volt, hallgattam a reakciót. Ami csak egy ajtó csapódás volt. Amikor ideges mindig elmegy “ kiszellőzteti a fejét“, ahogy most is. Halkan kinyitottam a zárt és a folyosóra mentem, megpillantottam az eldobott cigarettás dobozt a földön, lehajoltam érte, majd hirtelen felindulásból összegyűrtem. Nem akarok semmi olyat látni, amiről ő jut eszembe, elég látni ő magát. A legközelebbi szemetesnél kidobtam az összegyűrt dobozt. 
Hihetetlenül kimerültem, fáradt vagyok, mindenkinek jobb lesz, ha vége lesz ennek a mai napnak. Az előszobában elhelyezett tükör elé battyogtam. A látvány megrémített, a szemeim duzzadtak, az arcom sápadt és a hajam csomókban állt a fejtetőmön. A szemem alatt lefolyt fekete festék is arról tanúskodott, hogy sírtam. A szobámba csoszogtam, majd rögtön az ágyamba kuporodtam, igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam, gondoltam ez, majd segít eltűnni innen. Türelmetlenül vártam, hogy végre elaludjak, és vége legyen ennek, legjobb lenne arra kelni, hogy az egész csak egy rossz álom, de nem ez a fájó valóság, telis teli igazságtalanságokkal és kudarcokkal. Az egész élet attól függ, hogy hová és mikor születsz, te nem tehetsz róla, hogy gazdag vagy –e vagy szegény. Nem tehetsz róla, hogy fekete vagy fehér a bőröd, vagy, hogy szélesebb az orrod a normálisnál, még is elítélnek, igazságtalanok… Rengeteget gondolkoztam, amíg el nem nyomott az álom, be kell vallanom megkönnyebbülés volt.

Furcsa érzést éreztem, a hideg futkosott rajtam az érintésektől, valaki az arcomat cirógatta. A szemem csukva volt, de a kíváncsiság arra késztett, hogy nyissam ki. Minden egyes érintése jól eső érzést váltott ki belőlem, élveztem, hogy végre valaki foglalkozik velem. Pár pislogás után felnéztem. A szobában sötét volt, csak egy fekete férfialakot láttam, ahogy az ágyam sarkán ült, majd kezét elkapta rólam, amikor észrevette, hogy felébredtem tetteire. A bozontos hajról tudtam, hogy Harry az.
- Anna? – szólt hozzám rekedtes hangon, hogy megbizonyosodjon róla, hogy alszok- e vagy sem.
- Tessék? – hangom még vékony volt, és halk a fáradtságtól.
Az ő hangja mindig megnyugtatott, kis tétovázás után a fejét a hasamra tette, én pedig játszottam a tincseivel. A szobában csönd volt, csak az eső kopogott az ablakpárkányon, és Harry szuszogása volt hallható. Sosem nézném ki belőle, hogy idejön és bocsánatot kér, a büszkesége nem engedné, túl makacs hozzám, de ez más sosem látott még így, tudatában van azzal, hogy valami nincs rendben velem, túl jól ismer ahhoz, hogy ne vegye észre.
- Mi van veled Anna? Mostanában nem tudok rajtad kiigazodni. Rejtegetsz valamit, vagy félsz elmondani? Tudod… amit mondtál teljesen igaz, felnőttél, de az én feladatom, hogy megvédjelek mindentől, és mindenkitől, ha valaki bánt, vagy valamit titkolsz, mondd el nekem. - lassan beszélt és alig hallhatóan. A “ titok “ szóra a vér megfagyott bennem, midig Louis jut eszembe róla, a kiszámíthatatlansága és az, hogy semmit nem tudok róla.
 
Gondolatom hamar visszakalandozott Harry mondatához.
- Nincsenek titkaim, főleg nem előtted, csak ki akartam próbálni, megtudni, miért is csinálja ennyi ember. – igyekeztem kitérőket keresni, hogy ne derüljön ki a titkom. Szánalmas próbálkozás, de elhitte.  Csodálatra méltó a naivsága.
Kínos csönd uralta a szobát, nem beszéltünk, csak feküdtünk egymás mellett. Lehunytam a szemem, és hallgattam, a testvérem szuszogását, egyre lassulóbb légzését.  

6 megjegyzés:

  1. Szörnyű, hogy eddig nem érkezett bejegyzés! A történetet nagyon szeretem már most! Remélem, hamar hozol részt! - D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik. :) és az új rész 3-4 naponta szokott érkezni, de attól függ, hogy mennyi dolgom van. :D Igyekszem!! :D

      Törlés
  2. Szia, vár rád egy díj nálam :3 http://bradfordbadgirl20.blogspot.hu/p/dijak.html Amúgy a rész nagyon szupi lett, siess a kövivel! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen!!! :) nagyon köszönöm, sokat jelent ez nekem. <3

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Szia Veronika! Holnap vagy holnapután lesz szerintem új rész! ;)

      Törlés